Gondolj a jövőre!

Kicsik vagyunk, de sokat teszünk Acsán

A fenntarthatóság lényege az a  törekvés, amelyik tartósan követhető,  amely mentén haladva a fejlődés során nem éljük fel a későbbi létezésmódok tartalékait.

Az iskolában a gyerekek későbbi életének lehetőségét igyekszünk megteremteni, előkészíteni. Egyértelmű, hogy ők jelentik a jövőt. Nem lehet elég korán kezdeni tehát a tanítást arról, miként éljenek a bolygónkat tisztelő módon. Arról, hogy hogyan tehetik lehetővé az utánuk következő generáció életét is ezen a Földön, hogy hogyan vigyázzanak a szűkebb és tágabb környezetükre, hogyan gazdálkodjanak a tiszta vízzel, az élelmiszerrel, hogyan védjék a természetet.

Kis lépésekkel kell kezdeni, de fontos, hogy legyen előttünk egy konkrét cél, amelybe könnyen bevonhatunk más partnereket. A szülői közösséggel és az önkormányzattal összefogva több miniprogramot is végrehajtottunk az elmúlt időszakban.

Az Acsai Petőfi Sándor Általános Iskolában évek óta készítünk újrahasznosított anyagokból kézműves darabokat technika és rajz órákon, szakkörökön.

Fontos számunkra a környezettudatos nevelés, ezért természetjáró szakkört és tábort szervezünk, Föld-napi túrákon veszünk részt. Madáretetőket telepítettünk az iskola udvarán álló fákra.

Az iskola földrajzi adottságait kihasználva a természetismeret, földrajz és biológia órán gyakran nyílik lehetőség a természet közeli megfigyelésére, kísérletezésre.

Rendszeresen szedünk szemetet az iskolában és a faluban. Szelektíven gyűjtjük a hulladékot. Gyűjtöttük a használt elemeket.

Már hagyományos akció az elektromos hulladékgyűjtés, amely megmozgatja az egész községet.

Idén csatlakoztunk a „Sulizsák”- programhoz, melynek segítségével összegyűjthetjük a már feleslegessé vált, de más számára még használható ruhaneműket.

Közös célunk, hogy csökkentsük ökológiai lábnyomunkat, hogy unokáink, dédunokáink is élvezhessék ennek a bolygónak minden áldását.

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.