Pályázat - NTP-RTP-14

Nemzeti Tehetségprogram pályázat - NTP-RTP-14

Keress a Facebook-on

Október 4-én az egész iskola pályaorientációs napot tartott. A 7. és 8. osztályosok a minden évben megrendezésre kerülő pályaválasztási kiállításra utaztak el Vácra a Sportcsarnokba. Az 1. és 2. osztályosok az Urbán gazdaságot tekintették meg, ahol az állatok gondozásán túl tojásokat is szedhettek. Az 5. osztályosok Bercelen a pékséget és a Romhányi műhelyt látogatták meg, és egy fazekasnál korongozhattak. A 4. osztályosok megismerkedtek a postás munkájával, a CIFI boltban árazhattak, a Deszk gazdaságban pedig tehéntartás hétköznapjaiban pillanthattak bele. A 3. osztályosok a lakatos műhelyben jártak, és a bolti eladók munkáját próbálhatták ki. A 6. osztályosok egy rendőr szakmai bemutatót nézhettek meg, majd a Varga ültetvényen a zöldségtermesztést tanulmányozhatták a fóliasátorban. Mindenki számára nagyon tanulságos és szórakoztató volt az egész nap. Jövőre érdemes ugyanígy folytatni.

Mottó

"Nem az a feladatunk, hogy a felnövekvő generációnak meggyőződéseket közvetítsünk. Hozzá kell segítenünk, hogy a saját ítélő erejét, a saját felfogóképességét használja. Tanuljon meg a saját szemével nézni a világban. (...) A mi vélekedéseink és meggyőződéseink csak a mi számunkra érvényesek. Az ifjúság elé tárjuk őket, hogy azt mondjuk: így látjuk mi a világot. Nézzétek meg most már ti is, milyennek mutatja magát nektek. Képességeket ébresszünk fel, és ne meggyőződéseket közvetítsünk. Ne a mi igazságainkban higgyen az ifjúság, hanem a mi személyiségünkben. Azt vegyék észre a felnövekvők, hogy mi keresők vagyunk, és őket is a keresők útjára kell vezetnünk."

/Rudolf Steiner/

Határtalanul

Zenesarok

Gyerekszáj...

Acsa - iskola - gyerekek az iskoláról

Névnap

Ma 2018. január 17., szerda, Antal és Antónia napja van. Holnap Piroska napja lesz.

Látogatók

Ma3
Tegnap8
A héten23
A hónapban172
Összes27697