Őszi kavalkád

Iskolánkban már hagyománnyá vált, hogy október végén Őszi kavalkád néven bulit tartunk a gyerekeknek, a DÖK szervezésében. Erre idén 2023. október 27-én, pénteken délután került sor. Leleményességből ez alkalommal sem volt hiány. Az osztályok közös produkciókkal készültek, őszi manóknak, gyümölcs kompozíciónak, szarvasoknak, őzeknek öltöztek és adtak elő táncot, jelenetet. Kreativitásukat is bemutatták tanulóink, őszi termésekből készítettek gyönyörű alkotásokat. A zsűrinek nehéz dolga volt az eredményhirdetés során, de mindenkit jutalmaztak az aktív részvételért. A szülői munkaközösség jóvoltából enni-, innivalóban is bővelkedtünk. Zsákbamacska és tombola vásárlására is volt lehetőség. A fődíjak közt gördeszka, sisak, torta, utalványok, ajándékcsomag került sorsolásra. Itt is szeretnénk megköszönni rendezvényünk adományozóinak nagylelkű felajánlásait, mellyel támogatták az iskola diákönkormányzatát. A befolyt összegből a tanév során több alkalommal tudjuk majd tanulóink programjait gazdagítani, színesíteni.   

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.